Bemutatkozás
Üdvözöljük a Dr. Gelato Kézműves fagylaltkészítő műhely oldalán!
2010-ben alapítottuk vállalkozásunkat a Dr. Gelato Kft-t, mely azóta is meghatározó szereplője a kézműves fagylaltiparnak. Kezdetben saját kézműves fagylaltozónk részére készítettünk fagylaltot, majd 2012-ben kiterjesztettük tevékenységünket és kialakítottuk első üzemünket. Ekkor kezdtük el gyártani a kézműves fagylaltot és cukrász süteményeket is partnereink számára.
Az elmúlt években folyamatosan bővítettük szolgáltatásainkat, és 2020-tól kezdve fagylaltozók kialakításában és üzleti tervek elkészítésében is támogatást nyújtunk leendő partnereinknek. Szlogenünk, "Szenvedélyünk a fagylalt!", mindig is vezérfonala volt tevékenységünknek. Ezzel a küldetéssel nyitottuk meg első fagylaltozónkat Budapesten, a XI. kerületben, ahol Budapest legnagyobb méretű és legkülönlegesebb fagylaltozójaként vártuk kedves vendégeinket.
Számunkra a fagylaltgyártás legfontosabb alapelve az alázat és a tisztelet. Minden termékünkben a legjobb alapanyagokat használjuk, hogy fogyasztóink mindig a legjobbat kapják. Bár tudjuk, hogy a "finom" fogalma szubjektív, vevőink elégedettsége mindig megerősít bennünket abban, hogy a jó úton járunk.
Ha Ön is részese szeretne lenni a Dr. Gelato sikertörténetének, regisztráljon az oldalunkon és vegye fel velünk a kapcsolatot!